udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Intézménymutató: Aradi Magyar Diákszövetség /AMDSZ/

1996. június 7.

Jún. 1-jén Marosvásárhelyen ülésezett az Országos Magyar Diákszövetség /OMDSZ/. A kolozsvári, marosvásárhelyi, bukaresti, nagyváradi, aradi, temesvári és brassói diákszervezetek képviselői elfogadták az Aradi Magyar Diákszövetség felvételi kérelmét az OMDSZ-be. A leköszönő temesvári Farkas Lóránt helyébe Antal Attilát, a KMDSZ képviselőjét, szociológus hallgatót választotta országos elnöknek. A Brassói Magyar Diákszövetséget képviselő Csucsi Róbert személyében új taggal bővítették a Magyar Ifjúsági Tanács frakcióját az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsában /SZKT/. Megtárgyalták a magyarországi egyetemekkel közösen szervezett részképzések, szakmai gyakorlatok, nyári egyetemek kérdését. Ennek keretében több mint 400 romániai magyar egyetemi hallgató vesz részt magyarországi részképzésben, programokban. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./

1997. március 7.

Az Országos Magyar Diákszövetség /OMDSZ/ Kolozsváron márc. 9-én tartott ülésén nyilatkozatot adott ki, ebben az OMDSZ kiáll az önálló kolozsvári Bolyai Egyetem visszaállítása mellett. Először a jogi garanciákat kell kiharcolni, elengedhetetlen a Bolyai Egyetem visszaállítását kimondó kormányhatározatnak az RMDSZ általi kidolgozása és elfogadtatása. A kedvező nemzetközi helyzet lehetővé teszi ezen lépés rövid időn belüli megtételét. Nem járható út az önálló tagozatok létesítés a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, ehelyett külön egyetemre, külön karokra, külön rektorra és egyetemi szenátusra van szükség. Aláírók. Aradi Magyar Diákszövetség /Fülöp Csaba elnök/, Kolozsvári Magyar Diákszövetség /Kiss Olivér elnök/, Temesvári Magyar Diákszövetség /Ratyis Alice elnök/, Nagyváradi Magyar Diákszövetség /Diószegi Lajos elnök/, Brassói Magyar Diákszövetség /Csucsi Róbert alelnök/, Marosvásárhelyi Diákszövetség /Kiss József Attila megbízott/. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./

2000. augusztus 24.

Két hete újraalakult az Aradi Magyar Diákszervezet (AMDSZ). A szervezet két réteget tömörít: az egyetemistákat és a középiskolásokat (AMESZ és AMKSZ). Az eddigi eredményekről az AMDSZ elnöke, Popa Armand beszélt: irodahelyiséget szereztek , melyet most rendbehoznak. Megszerzik az aradi magyar egyetemisták címét, s őket is levélben értesítik az AMDSZ megalakulásáról. Szeretnék Phoenix címmel a havonta megjelenő oldal elindítását. /Az AMDSZ-ben mindenki dolgozik, maga az elnök is mázol. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 24./

2000. október 11.

A Nyugati Jelen biztosított helyet a PHOENIX, az Aradi Magyar Diákszövetség havi megjelenésű lapja első számának. Megmozdult valami Aradon, megalakították az Aradi Magyar Diákszövetséget /AMDSZ/. Először is székház kellett, melynek ingyenes bérbeadását megköszönték Kovács Ildikó tanárnőnek. Egy lelkes csapat a poros raktárat rendbehozta, kimeszelte. /Gondolatok a székházról. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 11., Phoenix. Az Aradi Magyar Diákszövetség havi megjelenésű lapja. 1. szám/ Az AMDSZ elnöke Popa Armand, alelnöke Nagy Tamás. A Phoenix főszerkesztője Pataki Róbert.


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék